A szakértők még mindig nem tudják, hogyan működnek az antidepresszánsok, egy új kutatás pedig kevés bizonyítékot talált a hosszú távú előnyökre.
Valószínűleg ismeri azt a széles körben elterjedt hipotézist, miszerint a mentális zavarokat, beleértve a depressziót is, az agy kémiai egyensúlyzavara okozza. És talán ismerős az a feltételezés is, hogy az antidepresszánsok úgy működnek, hogy megszüntetik ezeket a kémiai egyensúlyzavarokat.
A jelek szerint ebből semmi sem igaz.
A mentális betegségek úgynevezett „kémiai egyensúlyzavar elméletét” – melyet bár a pszichiáterek széles körben elfogadnak – nem támasztja alá semmilyen szilárd tudományos bizonyíték, és ma már a szakértők is egyre gyakrabban és nyíltan kérdőjelezik meg.
„Az agy kémiájának a depresszióban betöltött szerepéről szóló biológiai elméletek egyike sem bizonyított” – mondja Dr. Michelle Newman, a Pennsylvaniai Állami Egyetem pszichológiaprofesszora és a Szorongás és Depresszió Kutató Laboratórium igazgatója.
Bár az antidepresszánsok képesek megváltoztatni az agy neurokémiai aktivitását, de hogy ezek a változások pontosan hogyan segítenek a depresszióban, szorongásban, vagy más mentális problémákban szenvedő embereknek – vagy egyáltalán segítenek-e -, az ma már heves viták tárgya a pszichológia területén.
Az igazság az, hogy az SSRI-k (szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók) és más, széles körben felírt antidepresszánsok több évtizedes kutatása ellenére a pszichiáterek nem tudják pontosan megmondani, hogyan működnek az említett szerek. Ez az egyik oka annak, hogy egyes szakértők e gyógyszerek alkalmazásának újragondolását sürgetik.
Az Egyesült Államokban hihetetlen mennyiségben fogynak a vényköteles antidepresszánsok.
Még a világjárvány előtt, amely kétségtelenül rontotta az ország kollektív mentális egészségét és növelte a pszichiátriai gyógyszerek használatát, az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) becslése szerint nagyjából minden nyolcadik 12 éves, vagy annál idősebb amerikai szedett antidepresszánst. Ezeknek a gyógyszereknek a használata az 1990-es évek eleje óta több mint 400%-kal nőtt, és a használók negyede 10 évig, vagy annál hosszabb ideig szedi ezeket a gyógyszereket.
Tekintettel arra, hogy amerikaiak tízmilliói – sokan közülük tizenévesek – szedik ezeket a szereket, az ember azt remélné, hogy az előnyeiket alátámasztó bizonyítékok sziklaszilárdak. De nem így van.
A PLOS ONE folyóiratban megjelent új tanulmány az antidepresszánsok hosszú távú használatát vizsgálta súlyos depressziós zavarban szenvedők körében. Ahogy más hasonló tanulmányok is megállapították, a terápiás előnyök szinte teljes egészében a használat első három hónapjában jelentkeztek. Azt is kimutatták, hogy azok a betegek, akik évekig szedtek antidepresszánst, általában nem jártak jobban, mint azok a súlyos depresszióban szenvedők, akik egyáltalán nem szedtek antidepresszánst.
De még ezek a kezdeti előnyök sem biztos, hogy kizárólag a gyógyszereknek tulajdoníthatók.
Egyes szakértők azzal érveltek, hogy az antidepresszánsokkal kapcsolatos kezdeti javulás a placebohatással magyarázható (amely nagyon erős lehet).
Dr. Irving Kirsch, a Harvard Medical School Placebo Studies Program társigazgatója, a gyógyszergyártók klinikai vizsgálataiból származó, nem publikált adatokat leplezett le, amelyek azt mutatják, hogy számos ilyen gyógyszer nem teljesít jobban a placebóknál. „Nem tudok olyan betegcsoportról, amelynél az antidepresszánsok használata kifejezetten indokolt lenne” – mondta Kirsch.
Más kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az antidepresszánsok nemcsak hatástalanok, hanem veszélyesek is.
A Frontiers in Psychology című folyóiratban 2012-ben megjelent áttekintés megállapította, hogy az antidepresszánsok idegrendszeri károsodást és fejlődési problémákat okozhatnak. Az idősek körében ezeket a gyógyszereket a vérzés, a stroke és a halálozás fokozott kockázatával hozták összefüggésbe. „Áttekintésünk alátámasztja azt a következtetést, hogy az antidepresszánsok általában több kárt okoznak, mint hasznot” – írták a szerzők. Több kutatás is megállapította, hogy az antidepresszánsok a fiatalok körében fokozott öngyilkossági kockázattal járhatnak.
„Miközben az SSRI-knek a placebóhoz képest csekély a hatásuk, az emberek egy csoportjánál mégis jól működnek” – mondja Clark Roberts, az angliai Cambridge-i Egyetem doktori kutatója.
Roberts kutatási összefoglalót tett közzé a szelektív szerotonin visszavétel-gátlók (SSRI-k) és más antidepresszánsok hatásáról. E kutatások egy része azt mutatja, hogy az antidepresszánsok fokozhatják az agy neuroplaszticitását oly módon, hogy lehetőséget teremtenek új és hasznos gondolkodási minták kialakítására, különösen akkor, ha ezeket a gyógyszereket pszichoterápiával kombinálják.
Ez a „fokozott agyi plaszticitás” narratíva és azon elképzelés, hogy az antidepresszánsok képesek kimozdítani az embereket valamiféle hullámvölgyből, sajnos egyre népszerűbb magyarázatként szolgál e gyógyszerek felírására.
Ráadásul még ez a neuroplaszticitás-hipotézis is vitatott. Roberts szerint arra is van bizonyíték, hogy az antidepresszánsok tompítják az érzelmi reakciókat, aminek ismét lehetnek pozitív és negatív hatásai is.
„Az emberek úgy gondolják, hogy szinte mindenben nagy konszenzus van a gyakori antidepresszánsok konkrét pszichológiai mechanizmusait illetően” – mondja.
Ez a konszenzus nem létezik.
Hacsak nem megyünk vissza a ’90-es években megjelent munkákhoz, szinte minden nemrégiben publikált megfigyeléses vizsgálat, vagy metaanalízis kritikus, vagy ambivalens a hasznosságukkal kapcsolatban.
Bár sokan tapasztalnak enyhülést a tüneteikben, miután elkezdik szedni az antidepresszánsokat – ami egyértelműen az egyik fő oka annak, hogy továbbra is felírják őket -, azonban úgy tűnik, hogy ez az előny nagyrészt a betegek elvárásainak köszönhető (pl. placebohatás). Az eddigi kutatások arra is rámutatnak, hogy ezen előnyök nagy része pusztán pszichoterápiával is elérhető, és hogy a gyógyszerek hozzáadása nem vezet kedvezőbb eredményekhez.
Tekintettel az emberi agy összetettségére, meglehetősen nehéz úgy olvasni az antidepresszánsokkal kapcsolatos kutatásokat, hogy ne jutnánk arra a következtetésre, miszerint valami olyasmivel kísérletezünk, amit még nem értünk. Ilyenkor a „nagyképűség” szó jut eszembe. Amíg a tudomány nem rendelkezik sokkal alaposabb ismeretekkel az antidepresszánsok hatásmechanizmusáról és hosszú távú hatásairól, addig az embereknek biztonságosabb, nem gyógyszeres kezelési formákra kellene hagyatkozniuk, állítja Newman a Penn State-i egyetemről.
Végezetül, és ez különösen fontos; nincs semmilyen kidolgozott protokoll, amely segítene az embereknek abban, hogy biztonságosan, mellékhatások nélkül – amelyek súlyosak is lehetnek – le tudjanak szokni ezekről a gyógyszerekről. Ha egyszer elkezdjük szedni ezeket a gyógyszereket, nagyon nehéz abbahagyni.
Markham Heid
