Azok, akik még soha nem voltak bántalmazó kapcsolatban, nehezen értik meg, hogy az emberek hogyan maradhatnak benne oly sokáig. Ha valaki rosszul bánt veled, „miért maradtál ott?” – kérdezik.
A túlélők számára ez igazán nehéz kérdés lehet. A szerencsések megmenekülnek, és olyan cikkekbe vagy könyvekbe botlanak, amelyek segítségével megérthetik a velük történteket. Mások viszont nem ilyen szerencsések, és előfordulhat, hogy az érintettek nem is tudják, hogy egy olyan kapcsolatban éltek, amely rendkívül mérgező volt.
Egy csepp méreg
Arra vagyunk kondicionálva, hogy azt higgyük, a bántalmazás mindig fizikai. A tévében és a filmekben olyan karaktereket látunk, akik nyilvánvalóan gonoszak. Erőszakosak a partnerükkel, agresszív módon kiabálnak velük, vagy akár meg is ölhetik őket dührohamukban. Bár ez a való életben is megtörténhet, mégsem tükrözi hűen azt a bántalmazást, amelyet oly sokan átélnek.
Shannon Thomas terapeuta, a „Gyógyulás a rejtett bántalmazásból” című könyv szerzője szerint a lelki bántalmazás alattomos, és idővel úgy történik, mintha mérget csepegtetnének az ereinkbe.
Egy-egy félreérthető megjegyzéssel, vagy sértéssel kezdődik, amelyeket az áldozatok általában elhessegetnek. Ez azért van, mert a bántalmazók nagyszerűen el tudják játszani, hogy ők azok, akiket mindig is kerestünk, ráadásul rajongó „szerelemmel” bombáznak bennünket. Az áldozatok hajlamosak elhinni, hogy ez a bántalmazó valódi énje, és amikor az álarc egyre inkább kezd lecsúszni, azt gondolják, hogy ez „nem illik a jellemükbe”, és biztos a saját hibájuk, amiért feldühítik a partnerüket.
Az emberek részben azért maradnak ezekben a kapcsolatokban, mert megpróbálják visszanyerni a bántalmazó szeretetét. Thomas azonban a Business Insidernek elmondta, hogy az áldozatok biológiailag is kötődnek a bántalmazójukhoz az úgynevezett traumás kötődés révén.
A traumás kötődés jelei közé tartozik a bántalmazó viselkedés megmagyarázása/elfogadása, a családtól és a barátoktól való elszigetelődés, valamint az, hogy a bántalmazó szemével látod magad – „Az én hibám, hogy ilyen dühös”.
Kicsit olyan ez, mintha egy drog rabjává válnánk. Egy pszichológiailag bántalmazó kapcsolat olyan hullámvasút, melyben váltakozik a büntetés, majd a kedvesség időnkénti megerősítése, amikor „jól viselkedsz”. Ez azt jelenti, hogy a szervezet a saját zűrzavarán megy keresztül; magas a kortizol nevű stresszhormon szintje, ami dopaminnal párosul, amikor jutalomként szeretetet kapunk.
Ez a hormonális hullámvasút nagyon megviseli az ember testét. Az áldozatok azt tapasztalhatják, hogy pattanások jelennek meg a testükön, annak ellenére, hogy mindig is szép volt a bőrük. Mások mellkasi fájdalomról panaszkodtak. Thomas elmondta, hogy a praxisa során még azt is látta, hogy az ügyfeleinél autoimmun betegségek alakulnak ki.
„A testük elkezd leállni, és valóban krónikus fájdalmakkal, migrénnel, valamint ízületi fájdalmakkal és betegségekkel küzdenek. Ráadásul a fertőzésekkel szemben sem tudnak olyan jól védekezni” – mondta. „A szervezet csak egy bizonyos mennyiségű stresszt képes elviselni.”
Az áldozatok a testüket érő stressz ellenére is maradnak ezekben a kapcsolatokban, mert gyakran nem világos számukra, hogy valójában mi történik. A bántalmazó a gázláng-effektus segítségével – az irányítás és a megszakított szeretet révén – sarokba szorítja a partnerét, aki önmaga hibáztatásával, kétségbeesetten próbálja visszanyerni a bántalmazója szeretetét.
A továbblépés létfontosságú, még akkor is, ha nem a te választásod.
Sajnos sok ember esetében, amikor megpróbálnak kilépni ezekből a kapcsolatokból, annyira kötődnek a bántalmazójukhoz, hogy újra és újra visszatérnek. Mások meg sem próbálnak kilépni, és csak akkor szabadulnak ki a bántalmazás karmai közül, amikor eldobják őket.
Egy nárcisztikus, vagy pszichopata bántalmazó kapcsolata általában ugyanazt a mintát követi: idealizálás, leértékelés és eldobás. Egy bizonyos ponton az áldozat annyira összetörik, hogy a bántalmazónak már semmi haszna nem származik abból, hogy használja őt. Lehet, hogy fizikailag teljesen leépítette áldozatát, vagy megsemmisítette az önbizalmát, de az is lehet, hogy csak továbbáll a következő célponthoz.
Azonban, ha egyszer már eltűntek, az áldozat – vagy ahogy Thomas nevezi őket ilyenkor, a túlélő – végre elkezdhet megbarátkozni a gondolattal, hogy bántalmazták őket. Gyászolhatnak, és végre láthatják a kárt, amit okoztak, és rájöhetnek, hogy nem ők voltak a hibásak.
Thomas szerint ekkor kezdődhet el igazán a gyógyulás, és a túlélő rájöhet, hogy nem azért vált célponttá, mert gyenge volt, hanem mert olyan sokat tudott adni.
Lindsay Dodgson
