Érdekel, hogy mit gondolnak rólad az emberek? Vagy gyakran gondolkodsz mások cselekedetein? Nos, akkor ezzel nem vagy egyedül. Bár úgy tűnhet, hogy az emberek önzőek, a legtöbbünknek nagyon is fontos, hogy mit gondolnak mások. Ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy mindenkire hatással van az, amit mások gondolnak és tesznek. Hadd mondjak néhány példát:
• A srác, aki évek óta jár edzőterembe, és mindig azt hiszi, hogy másoknak nagyobbak az izmai, mint neki.
• A srác, aki azért jár pólóban, mert fél attól, hogy mit szólnak majd a „tesói”, ha kifejezi a valódi stílusát.
• A srác, aki azt hiszi, hogy az emberek nem fogják komolyan venni az akcentusa miatt.
• A lány, aki azt hiszi, hogy a követői nem fogják helyeselni, ha valami vitatott dolgot mond.
Egy darabig még folytathatnám. És nem mondhatom, hogy én immunis vagyok ezekre a gondolatokra. Mindannyiunkat érdekel, hogy mit gondolnak mások, mert ez a természetünk része. Az emberek mindannyian arra törekszenek, hogy elfogadják őket. Ezt hívják hovatartozásnak.
Az, hogy a génjeinkben megvan a hovatartozás, a természetes szelekciónak köszönhető. A modern kor előtti időkben azok az emberek, akiknek nem volt igényük arra, hogy egy csoporthoz tartozzanak, nem maradtak életben egyedül. Bizonyos mértékig ez ma is igaz. Természetünknél fogva társas lények vagyunk.
De a dolgok megváltoztak: mobilabbak lettünk, és jobb technológiával rendelkezünk. Már nem kell, hogy mindenki elfogadjon minket. Régen a körülöttünk lévő embereknek el kellett fogadniuk. Most már több hatalmunk van. Ha az emberek nem fogadnak el minket olyannak, amilyenek vagyunk, egyszerűen továbbállunk. De hogyan lehet ezt megtenni? Hogyan lehet kevésbé törődni azzal, hogy mások mit csinálnak? Íme néhány dolog, ami nekem segített.
Szakadjunk el a képzeletbeli csoportoktól
Régebben szerettem egy csoport tagja lenni. A középiskolában volt egy vagány gyerekek klikk. Ez csak a miénk volt, és nem engedtük, hogy mások is csatlakozzanak hozzánk. A csoporthoz való tartozás hamis hatalom- és státuszérzetet adott. Egy bizonyos ponton aztán felnőttem, és rájöttem, milyen gyerekes dolog egy ilyen csoporthoz tartozni.
Bárhová mész, mindenhol vannak menő gyerekcsoportok: Az irodában, a családtagjaid körében, bárokban, klubokban, a közösségi médiában, a YouTube-on, amit csak akarsz. Mindenki ezeknek a képzeletbeli csoportoknak a tagja akar lenni.
Manapság szerintem szánalmas dolog egy csoporthoz tartozni, hogy menő legyél. Az egész csak jelzésértékű és az elfogadásért való kiáltás. Felnőttként nincs szükséged csoportokra. Ott van a családod, néhány jó barátod, a karriered, néhány hobbid, és nagyjából ennyi.
Ha meglátok egy csoportot, mindig elfutok. Ezért nem lettem soha tagja írói vagy bloggercsoportoknak. Semmi bajom más írókkal, de nincs szükségem arra, hogy egy csoport tagja legyek.
Nem baj, ha az ember olyan társakat keres, akikkel megoszthatja a történeteit. Én is szeretem ezt.
De semmilyen körülmények között nem szabad az identitásodat egy csoporthoz kötni – nem számít, hogy milyen csoportról van szó.
Legyünk küldetés-orientáltak
Az egyik ok, amiért a csoportok felé vonzódunk, a bizonytalanság. Nincs szabályrendszerünk a saját életünkre, és vakon elfogadunk bármilyen hitrendszert, amibe belefutunk. Ha csatlakozunk egy csoporthoz, akkor alapértelmezés szerint el kell fogadnunk a nézeteiket és meggyőződéseiket.
Nos, ha ezek a meggyőződések már a mieink, az rendben van. De a legtöbb ember megváltoztatja a hitét, hogy beilleszkedjen. A mai világban már nem kell beilleszkedni. Mi értelme beilleszkedni bizonyos emberek közé, amikor tudjuk, hogy több millió olyan ember van, mint mi?
Ahelyett, hogy a hovatartozás igénye vezérelne, inkább a küldetésünk vezéreljen. Ha nincs célunk, azt nem egy óra alatt alakíthatjuk ki. A néhai Stephen Covey, aki a klasszikus 7 Habits Of Highly Effective People (A rendkívül hatékony emberek 7 szokása) című könyvet írta, ezt a következőképpen magyarázta:
„A küldetéstudat nem olyasmi, amit egyik napról a másikra írsz meg, hanem tulajdonképpen a küldetéstudat az alkotmányoddá válik, a jövőképed és az értékeid szilárd kifejeződésévé. Ez lesz az a kritérium, amelyhez minden mást mérsz az életedben”.
Ez az utolsó rész nagyon fontos. Ahelyett, hogy mindent mások mércéjével mérnénk az életben (ezért is törődünk annyira azzal, hogy mások mit gondolnak), inkább mérd a saját küldetésedhez.
Jövőkép + Értékrend = Küldetés
Sokat írtam már az alapértékek erejéről. Ezekkel mérem magam. Ez nem egy új életmód. Valójában a legtöbb sikeres embert, akit ismerek, és aki egyben boldog is, az értékei vezérlik. Howard Schultz, aki a Starbuck’s vezérigazgatója volt, majd kulturális ikonná tette a céget, ezt mondja az értékekről:
„Soha nem akartam felkerülni semmilyen milliárdos listára. Soha nem a nettó vagyon alapján határoztam meg magam. Mindig az értékeim alapján próbálom meghatározni magam”.
Ha azt szeretnénk, hogy a hovatartozás helyett a küldetésünk vezéreljen, szánjunk időt arra, hogy feltárjuk az alapvető értékeinket. De ez nem elég. Kell egy vízió is arról, hogyan szeretnénk élni az életünket.
Ha tudjuk, hová akarunk eljutni (vízió), és van egy útmutató, amely elvezet oda (értékek), akkor kevésbé vagyunk érzékenyek arra, hogy mások mit gondolnak és mit tesznek.
Mi van akkor, ha mások hetente kétszer járnak szórakozni, dizájner ruhákat vesznek, Lamborghinijük van, egy bizonyos módon beszélnek, és görögdinnye méretű bicepszük van?
És kit érdekel, ha az embereknek nem tetszik a munkánk, nem helyeslik a pályaválasztásunkat, azt akarják, hogy orvosok legyünk? Vagy adjuk fel az álmainkat, hogy a kedvükben járjunk? Nekünk a küldetéseinkkel kellene törődnünk.
Ne okozzunk csalódást magunknak
A hovatartozás egyik alapvető része, hogy nem akarunk csalódást okozni az embereknek. Ez egy olyan csapda, amibe a jószívű és figyelmes emberek könnyen beleesnek. Én jóindulatú embernek tartom magam, de nem érdekel, ha mások csalódnak a tetteim miatt. Legyen a párom, a családom, a barátaim, vagy teljesen nem idegenek.
Az egyetlen ember, akinek nem akarok csalódást okozni, az én magam vagyok. Ha például rajtakapom magam, hogy füllentek, akkor igazán csalódom magamban, mert nem élek az alapértékeim szerint. Amikor nem élek a küldetésemnek megfelelően, kijavítom magam.
Az igazság az, hogy ha az emberek másokban csalódnak, akkor önzőek. Egy önzetlen és elégedett ember soha nem fog csalódni egy másik emberben. Elvégre, ha nincs szükségünk semmire, és nem várunk el semmit másoktól, hogyan is csalódhatnánk? Az én filozófiám az, hogy ha csalódunk, az a mi problémánk, nem másé.
Csak jó emberekkel való szoros kapcsolatokra van szükségünk
Az ötleteim a családi kötődésből fakadnak. Nagyszerű szüleim vannak, van egy hűséges testvérem, és néhány közeli barátom, akikkel hetente beszélek. Ez az egyetlen hovatartozás, amire szükségünk van. Ilyen esetekben sokkal kevesebb depresszió és az öngyilkosság.
Ha nincs ilyen csoportod; hozz létre egyet. Ez ugyanis evolúciós kérdés. Megértem, hogy vannak olyan emberek, akik inkább egyedül vannak, és nem tartoznak semmilyen csoporthoz, de ebben a cikkben nem erről beszélek.
Hogy tisztázzuk, az nem jó, ha azért próbálsz felszínes csoportokba tartozni, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Egy család vagy csoport megteremtése olyan emberekkel, akik támogatják egymást, elengedhetetlen a jólétedhez.
Tisztelnünk kell a génjeinket. Ha őseink csoportokhoz tartoztak, akkor ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. De mióta a világ megváltozott, a hovatartozás iránti igényünk elkezdett ellenünk dolgozni. Elkezdtünk törődni idegenek és olyan emberek véleményével, akik nem törődnek velünk. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy ezek az emberek befolyásoljanak, inkább közelítsünk azokhoz az emberekhez, akikhez mélyen kötődünk.
Azt fogjuk tapasztalni, hogy már nem kell más csoportokhoz tartozni. És ekkor az emberek csatlakozni akarnak majd a csoportjainkhoz.
D. Foroux
